Szóval ott tartottam, hogy az eredeti reggeli indulás és déli érkezés helyett valamikor 13.30-kor (lehet, hogy tévedek?) indultunk és estére érkeztünk meg, ami pont azért volt szopás, amiért gondoltam, hogy az lesz.
Hull Paragon Interchange-re érkezve fel kellett hívni egy számot, aminek a végén egy ember kellett legyen, aki elvisz minket a lakhelyre. Ott is volt, ember is volt. Végre egy pozitív élmény, értettem, amit mond, bár el kell mondjam, hogy a vonalat zavarták a nemzetbiztonságiak, az arabok, a négerek segge, meg a napfoltok is. Szóval 15 percet mondott az ürge, hogy jön. Jött is 25 perc múlva egy Land roverrel, amit megfelelőnek éreztem arra, hogy hazavigyen. Haza is vitt a Stan, akinek az angolja rögtön leromlott, ahogy nem telefonban beszélt, ugyanis face to face már elég nehezen értettem.
Namármost azt tudtam, hogy karavánokban leszünk a világ végén, és ebben nem is csalódtam, de ekkor jött a szopóka, amit már említettem, ugyanis magyar kollégáink már délután beköltöztek, elfoglalva a 2 legjobb szobát és a két olajradiátort. A karaván maga kifejezetten jó állapotban van, tiszta is, meg izé is, de 6 embernek kicsi. Van 3 szoba, egy zuhé, meg egy nagy nappali, majd kaptok képeket is, ha készítek. Ha nem, akkor tudjátok, hogy mi nem történt. :) Szóval az első nap lefagyott a vesém, illetve a következő hármon is, de arról majd később panaszkodok.
Vasárnap nem tudom mi történt, megkérdem Gabit, aztán majd itt folytatom :)
